remenyik.hu

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése

Isten hozott iskolánk honlapján!

Ez az oldal egy találkozó hely. Mindegy, hogy most olvasol először erről az iskoláról, vagy Te magad is idejártál! Itt és most egy közösség életébe, múltjába és jövőjébe nyerhetsz bepillantást.

Reméljük hogy ez az oldal hosszútávon segít minket abban, hogy egymást jobban megismerjük, hogy sikereinket, örömeinket és élményeinket szélesebb körben megoszthassuk, hogy a felmerülő problémákat összefogva közösen megoldjuk, és mindenek előtt, hogy egyre több lehetőséget találjunk a személyes találkozásra.



Tanévkezdés 2013/2014

Kedves vértesacsai Szülők, Gyerekek!

csengő

Az ünnepélyes tanévnyitó szeptember 1-én 17 órakor lesz a vértesacsai Református templomban. A gyermekek szüleit, hozzátartozóit is szeretettel várjuk!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy az új előírásoknak megfelelően a tankönyveket névre szólóan csomagolva az első tanítási napon, szeptember 2-án fogják megkapni a gyermekek az osztályfőnökeiktől.
Ha kérdésük merül fel ezzel kapcsolatban, augusztus 27. után érdeklődhetnek a gyermekük osztályfőnökénél. A hagyományos értelemben vett "tankönyvosztás" nem lesz.

Vuityné Sárándi Klára igazgató

 

Tanévkezdés

Kedves lovasberényi Szülők és Gyerekek!

Itt az új tanév a küszöbön!Íme néhány fontos információ:
A tanévnyitó ünnepség 2013. szeptember 1-jén vasárnap délelőtt 10 óra 30 perctől lesz a lovasberényi Református templomban.

Az első tanítási nap szeptember 2-án hétfőn lesz.
A tankönyvek kiosztására az első tanítási napon kerül sor (üres táskát minden tanuló hozzon magával!!).

Kérjük a postai úton megküldött csekket legkésőbb augusztus 15-ig mindenki adja fel! A feladóvevény bemutatása után tudjuk csak a tankönyvet átadni a tanulóknak, ezért azt az első tanítási napon mindenki hozza magával!

Aki az igény benyújtása óta elveszítette jogosultságát az ingyenes tankönyvekre, azt mindenképpen jelezze az iskolában augusztus utolsó hetében vagy a 22/456-015-ös telefonszámon!

A hátralévő időre mindenkinek jó pihenést kívánunk!smiley
 

Aratás

Remek hangulatban telt a gyerekek által vetett gabona aratása. Köszönjük a sok tanácsot és segítő kezet. A rozs betakarítását a kaszálástól, a kévekötésen, cséplésen át egészen a tisztításig a gyerekek segítségével néhány óra alatt elvégeztük. Ebédidőre meg is telt az első zsák. A segítség ellenére túl soknak bizonyult a munka ezért a búza és az őszi árpa csépléséhez és rostálásához másnap egy kombájn segítségét vettük igénybe. A gabona most zsákokban várja, hogy ősszel közösen lisztet őröljünk és kenyeret süssünk belőle!

 

Aratás az iskolában

Kedves diákok, szülők!
Beérett az ősszel vetett rozs, búza és árpa. Eljött az aratás ideje.
Az aratást július 11-én, csütörtökön szeretnénk elvégezni. Sok szeretettel várjuk a kaszálókat, kéveszedőket, kévekötőket, vízhordókat reggel 8:00-tól a templomkertben.
Nem mindennapi élmény a hagyományos aratás és cséplés, és nem tudni mikor kerül rá sor legközelebb. Legyünk együtt és élvezzük munkánk gyümélcsét!

FIGYELEM: Kaszát, sarlót, bármilyen egyéb éles szerszámot csak felnőtt hozhat magával!

 

Művészeti Oktatás

Kedves lovasberényiek!

Iskolánkban a következő tanévtől alapfokú művészetoktatás is lesz zenei és képzőművészeti ágban. A pontos tájékoztatás és az előzetes igényfelmérés érdekében biztosítunk egy olyan rendezvényt, amelynek segítségével könnyebben tudják majd eldönteni, hogy mit válasszanak a lehetőségek közül.

A rendezvény egyben egy „kedvcsináló” is ahhoz, hogy a gyerekek bátran merjék majd kipróbálni magukat abban, amihez kedvet, illetve tehetséget éreznek.

A rendezvény időpontja: 2013. június 08. 11.00 óra
Helye: az iskolában

Az alapfokú művészetoktatás nem csak az általános iskolás korú gyerekek számára biztosított lehetőség lesz. Élhetnek vele az iskolából már kikerült idősebb diákok is csupán térítési díj ellenében, illetve 22 éves kortól felső korhatár nélkül tandíj ellenében bárki igénybe veheti.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Vuityné Sárándi Klára igazgató

 

Házi versenyek 2013

Házi versenyek

Május 28-án Vértesacsán házi versenyeket tartottunk. Közel 40 gyerek (lovasberényi, vértesacsai) versenyzett délután, négy versenyszámban: szépírás, helyesírás, szövegértés, matematika. Az eredmények itt olvashatóak.

Gratulálunk a helyezetteknek! Köszönjük a szülők, kollégák szervezésben, lebonyolításban nyújtott segítségét!

A rendezvényen készült fotók a képre kattintva tekinthetőek meg!

 

Családi nap 2013

Családi nap

Május 18-án Vértesacsán, az általános iskola udvarán ismét megrendezésre került családi napunk. Köszönet mindazoknak akik munkájukkal, adományaikkal hozzájárultak a rendezvény sikerességéhez!

A rendezvényen készült fotók a képre kattintva tekinthetőek meg.

 

Meghívó!

családi nap

 

I. Egyházmegyei Ki Mit Tud?

Április 13-án az I. Egyházmegyei Ki Mit Tud?-on vettek részt tanulóink:

Vers-próza kategóriában Kocsis Ece Rozália 5.osztályos tanuló indult. Őt Kovács Mária tanárnő készítette fel.

Népdal-népzene kategóriában: László Júlia, Szepetneki Szonja 2. b, Németh Bence 5. osztályos tanuló szólóban nevezett. Csoportként vett részt ugyanebben a kategóriában a Pipacsok, a Legények és az Ágacska csoport.

A Pipacsok: Kun Csenge, Magyar Adél és Őrszigety Anna -3. osztályosok, a Legények tagjai: Bercsényi Dániel, Bottka Máté, Hegyi Bence – 5. osztályos tanulók. Az Ágacska tagjai: Gál Barbara, Kun Boglárka, Lagler Boglárka, Mohl Sára 5. osztályos és Faddi Eliza, Schuller Anna 6. osztályos tanulók. Felkészítőik: Elbertné Pálházi Rita, Magyarné Szita Melinda és Mikodi Edit tanítónők voltak.

Minden tanulónk nagyon ügyes volt, a hatalmas termekben, sok mikrofon előtt nagyon bátran énekeltek, szavaltak.

Az április 27-ei elődöntőbe továbbjutott Szepetneki Szonja és az Ágacska csoport, ahonnan Szonja jutott tovább az igen leszűkített mezőnyű döntőbe. Érte május 18-án izgulhatunk ismét!

 

Családi Istentisztelet

alt   Legyünk együtt 2013. április 28-án 10.30-tól a lovasberényi  Református templomban a családi Istentiszteleten!

Az alkalmon bemutatkozik és szolgál a 2.a és 2.b osztály.

 

"Érezzétek és lássátok meg, hogy jó az Úr!

Boldog az az ember, aki Őbenne bízik!"

Zsoltárok 34,9

 

Uszodában voltunk

Uszodában

Ebben a tanévben Fenntartónk jóvoltából a vértesacsai és lovasberényi harmadikosok 10 alkalommal teljesen ingyenesen járhattak Székesfehérvárra úszni. A gyerekek nevében ezúton is köszönjük ezt a lehetőséget!

 

A képre kattintva pár uszodában készült fotó tekinthető meg.

 


16. oldal / 21

Akadálymentesítés

EFOP 3.3.7-17-2017

Névnap

Szótárak

Látógató számláló:

Tanároknak

Keresés